2. fejezet

- Te meg mit keresel itt?- kiabáltam az előttem ülő férfira
- Héé Héé nyugi, csak jöttem megnézni az én kicsi lányomat.- csitítgatott a férfi.
- A te kicsi lányodat? Van bőr a képeden, hogy elgyere ide?- kérdeztem már idegesen.
- Már hogy ne lenne kislányom, hiszen az apád vagyok.- mondta ,,Apa" döbbenettel.
- Még hogy az apám?? 9 éve nem is láttalak, elhagytál.- kiabáltam
- Én nem hagytalak el, csak el kellett mennem- mondta és lehajtotta a fejét.
- Nem hagytál el? Egy kezemen meg tudom számolni hányszor kaptam tőled levelet, vagy hogy mennyiszer hívtál fel.- mondtam már könnyes szemmel.
- Nézd kislányom, én nagyon sajnálom- mondta már ő is könnyes szemmel.
- Nem kell a sajnálatod.-  és kimentem a konyhából.
- Hova mész drágám?- kiabált Anya utánam.
- Megyek kicsit kiszellőztetem a fejemet.- kiáltottam vissza.
Telefont bele dobtam a kis oldaltáskámba, a converse dorkómat felhúztam és becsaptam magam mögött az ajtót. Kint kellemes hideg szellő csapott bele az arcomba. A fülembe maxon szólt a zene, elindultam, fogalmam sincs, hogy merre megyek csak el innen. Már vagy 15 perce sétálhattam amikor valaki belém jött.
- Jajj, ne haragudj, nagyon megsérültél?- kérdezi tőlem a srác.
- Nincs semmi baj- mondtam, majd felnéztem a srácra.
Amint meg láttam, hogy ki jött belém, a lábaim földbe gyökereztek, a szemem pedig könnyes lett.
- Louis....?- kérdeztem könnyes szemmel.
- Laura..?- döbbent le Louis.
Amint meg látta a könnyes szememet rögtön magához húzott, és jó szorosan megölelt. A fejemet a nyakába túrtam míg ő a hajamba temette arcát.
- Úgy sajnálom Laura, hogy nem kerestelek- búgta a hajamba.  Kibújtam ölelő karjai közül, és gyönyörű kék szemébe néztem. Sajnálatot és csalódást láttam bennük.
- Megígérted, hogy barátok leszünk örökre és, hogy keresni fogsz de nem tetted. Minden nap vártam az sms-ed vagy a hívásod de nem hívtál. Tudod milyen rossz volt látni, hogy boldog vagy nélkülem is?- mondtam neki, és egy kövér könnycsepp legördült az arcomon. Hosszú ideg néztem a szemébe az arcán többféle  érzelem is átfutott csalódottság, döbbenet és sajnálat. Jobbnak láttam ha most elmegyek, a tekintetét éreztem a hátamon amint lyukat váj bele. Egyenesen hazafelé vettem az irányt. Nagyon reméltem, hogy nincs már ott az a férfi. Be léptem az ajtón, levettem a cipőmet a lábamról a kabátomat fel akasztottam a fogasra, a konyha felé vettem az irányt, hogy igyak egy pohár vizet éppen anya szorgoskodott a konyhába.
- Szia anya!- köszöntem egy nagy sóhaj kíséretében.
Anya megfordult és rám nézett meg látta a könnyes szememet és rögtön kérdezősködni kezdett.
- Mi történt drágám? Miért sírtál?- kérdezi együtt érzően.
- Találkoztam Louissal.- felelem és lehajtottam a fejem, a szemembe megint könny szökött de sikerült lenyelnem.
- De hát ez csodálatos drágám!!- örült meg.
- Nem anya! Vagyis igen de megbántott cserben hagyott.- mondtam de már nem bírtam lenyelni a könnyimet, és kitörtek.
- Jajj drágám annyira sajnálom, hogy így alakult.- mondta anya és megölelt.
- Fel megyek a szobámba kicsit pihenek- szóltam anyának
- Oké majd szólok ha kész a vacsora.- szólt utánam
Felmentem a szobámba és kicsit lefeküdtem. El is aludtam.
2 óra múlva 
 - Drágám, kész a vacsora- keltett fel anya.
- Oké, megyek csak rendbe rakom magam - szóltam neki vissza egy kicsit kómásan.
- Rendben- és kiment a szobából.
Be mentem a fürdőbe megfésültem a hajamat, és megmostam az arcomat. Majd mikor végeztem lementem a konyhába.
- Mi a vacsora?- kérdeztem
- Kacsa sült krumplipürével- válaszolt.
Le ültünk vacsorázni és egy kicsit beszélgettünk a mai napról.
- Apa miért volt itt?- kérdeztem
- Vissza akart jönni hozzánk, hogy megint egy család lehessünk- mondta anya
- Pff egy család? Nem is beszéltünk 9 évig... mondtam egy kicsit flegmán.- és vissza fogadtad?- kérdeztem most már normálisan.
Mii?? Nem dehogyis, elhagyott bennünket ezt nem lehet megbocsájtani.- válaszolt egy kicsit döbbenten de mérgesen.
Anya hirtelen témát váltott.
-Nem akarsz neki megbocsájtani?- kérdezte anya Louisra utalva
- Nem hiszem, vagyis nem tudom meg bíztam benne ő pedig át vert ezt nehéz megbocsájtani.- sóhajtottam egy nagyot.
- Szereted annyira, hogy megbocsájts neki?- kérdezi halkan. 
 - Persze- vágtam rá azonnal.
- Akkor szerintem ideje lenne neki egy esélyt adnod, hiszen mindenki megérdemli a második esélyt.- mondta anya már mosolyogva.
-Igazad van- mosolyogtam vissza rá.- akkor megyek írok neki egy üzenetet hogy találkozzunk holnap- és felszaladtam a szobámba.
Elővettem a laptopomat, felmentem facebookra és vissza igazoltam Louist. Fenn is volt chaten, írtam neki egy üzenetet.
Laura: Szia Louis! Találkozhatnánk holnap a régi park előtt, hogy megbeszélhessük a dolgokat?- írtam neki. Rögtön jött a válasz.
Louis: Szia Laura! Persze, mikor találkozzunk?
Laura: 10- kor a a régi padunknál.
Louis: Oké rendben ott leszek!
Laura: Szia Louis!
Louis Szia Laura!
És kiléptem. Nem akartam vele beszélgetni majd holnap. Azon kaptam magam, hogy már 21:30 van és még nem fürödtem. Gyorsan kikapcsoltam a gépemet és mentem fürdeni. Végeztem elég hamar így pizsibe bújtam anyához lerohantam nyomtam egy puszit az arcára majd vissza jöttem és lefeküdtem. Remélem holnap mindent meg tudok beszélni majd Louissal, és ezzel a gondolattal aludtam el.